Az alkímia gyakorlata az ókorig nyúlik vissza, de maga a szó csak a 17. század elejéről származik. Az arab kimiya szóból és egy korábbi perzsa al-kimia kifejezésből származik, jelentése „a fémek átalakításának művészete”– más szóval az egyik fém cseréje egy másikra.
Az alkímiai gondolkodásban a fémek tökéletes archetípusok voltak, amelyek minden anyag alapvető tulajdonságait képviselték. Hasznosak is voltak – az alkimisták az olyan nem nemesfémeket, mint a vas vagy az ólom arannyá, ezüstté vagy rézsé tudták alakítani, ha más anyagokkal keverték össze és tűzzel hevítették őket.
Az alkimisták úgy vélték, hogy ezek a folyamatok elárulnak valamit az anyag természetéről: az ólmot a Szaturnusz halvány változatának tartották; Vas, Mars; Réz, Vénusz; stb. Az „életelixír” keresése ma is folyik a biológusok és biotechnológusok körében, akik megpróbálják megérteni, hogyan öregszenek a sejtek és az organizmusok.
Volt egyszer egy Paracelsus nevű középkori alkimista, aki úgy gondolta, hogy lehetséges mesterségesen létrehozott „racionális állatot”, vagy embert létrehozni, akit Homunculusnak nevezett. Paracelsus szerint „a Homunculusnak minden végtagja és vonása megvan, mint egy nőtől született gyermek, kivéve a sokkal kisebbeket”.
Az alkímiát az ókori kor számos civilizációja gyakorolta, Kínától az ókori Görögországig, és a hellenisztikus időszakban Egyiptomba vándoroltak. Később, a 12. század közepe táján arab szövegek latin fordítása révén került vissza Európába.
Az alkímiának négy fő célja van. Ezek egyike az alsóbbrendű fémek „átalakulása” arannyá; a másik, hogy megszerezze a „Hosszú Élet Elixírjét”, egy olyan gyógyszert, amely minden betegséget meggyógyít, még a legrosszabbat is (a halált), és hosszú életet biztosít azoknak, akik lenyelték.
Mindkét cél elérhető lenne a bölcsek kövének, egy misztikus anyagnak a megszerzésével. A harmadik cél a mesterséges emberi élet, a homunculus létrehozása volt.
Vannak kutatók, akik a hosszú élet elixírjét olyan anyagként azonosítják, amelyet maga az emberi szervezet termel. Ennek az „Adrenochrome”-nak nevezett ismeretlen anyag forrása egy élő emberi testből származó adrenalinmirigy. A Tai Chi Chuan hagyományban is vannak utalások erre a titokzatos anyagra.
Báthory Erzsébet, a hírhedt vérgrófnő17. századi magyar nemesasszony volt, aki módszeresen meggyilkolt számtalan (összesség szerint 600) fiatal szobalányt, nemcsak megkínozva őket, hanem úgy, hogy vérüket fogyasztásra és fürdésre vitte, hogy megőrizze fiatalságát.
A homunculus kifejezés először azokban az alkimista írásokban jelenik meg, amelyeket Paracelsusnak (1493–1541), svájci-német orvosnak és filozófusnak, kora forradalmárának tulajdonítottak. A munkájában “De natura rerum” (1537), a homunculus létrehozására vonatkozó módszer vázlatát írta:
„Az ember spermája negyven napig rothadó legyen egy lezárt tökfélékben, ahol a legmagasabb rothadású venter equinus [lótrágya], vagy amíg végre el nem kezd élni, mozogni és izgulni, ami jól látható. …Ha most, ezek után, minden nap táplálják, és óvatosan és körültekintően táplálják az emberi vér arkánumával… mostantól igazi és élő csecsemővé válik, akinek minden tagja egy nőtől született gyermeknek van, de sokkal kisebb."
Még a mai napig fennmaradt középkori írásmaradványok is, amelyek tartalmazzák a homunculus létrehozásához szükséges összetevőket, és ez elég bizarr.
Vannak más módok is a homunculus előállítására, de egyik sem olyan zavarba ejtő vagy nyers, mint ezek. A misztikába mélyedve ezeknek a szörnyeknek a kialakulása sokkal ezoterikusabbá és rejtélyesebbé válik, egészen addig a pontig, hogy csak a beavatottak értik meg igazán az elhangzottakat.
Paracelsus kora után a homunculus továbbra is megjelent az alkimista írásokban. Christian Rosenkreutz „Vegyi házasság” (1616) például egy Homunculi párként ismert férfi és női alak létrehozásával zárul.
Az allegorikus szöveg azt sugallja az olvasónak, hogy az alkímia végső célja nem a krizóp, hanem sokkal inkább az emberi formák mesterséges generálása.
1775-ben Johann Ferdinand von Kufstein gróf Geloni abbéval, egy olasz klerikussal együtt állítólag tíz homunculit hozott létre, amelyek képesek voltak előre látni a jövőt, amelyeket von Kufstein üvegedényekben tartott bécsi szabadkőműves páholyában.
A homonculi nagyon hasznos szolgák, nemcsak fizikai erőszakra, hanem számos mágikus képességre is képesek.
A legtöbb esetben a homunculusok nagyon hűséges szolgák, még parancsra is ölnek, ha az alkimista úgy parancsolta. De sok mese van alkimistákról, akik meggondolatlanul bánnak teremtésükkel, egészen addig a pontig, amikor a homunculus a legmegfelelőbb pillanatban fordul gazdája ellen, megölve őket, vagy nagy tragédiát hozva az életükbe.
Ma senki sem tudja biztosan, létezett-e valaha Homunculus. Egyesek úgy vélik, hogy varázsló vagy varázsló alkotta őket, míg mások azt állítják, hogy egy őrült tudós félresikerült kísérletének eredménye.
Sok Homunculust észleltek az évek során, még a modern időkben is. Egyesek azt mondják, hogy úgy néznek ki, mint egy miniatűr ember, míg mások úgy írják le őket, mint állatokat vagy akár szörnyeket. Azt mondják, hogy nagyon gyorsak és mozgékonyak, és könnyedén megmásznak a falakon és a mennyezeten.
A Homunculusokról azt mondják, hogy nagyon intelligensek, és képesek kommunikálni az emberekkel. Azt is mondják, hogy nagyon csintalanok, és szívesen trükköznek az emberekkel.
A történet végén nem lehet biztosan tudni, hogy létezik-e Homunculus. Létezése máig rejtély. Az emberi lény mesterséges létrehozásának gondolata azonban évszázadok óta lenyűgözte az embereket, sőt néhány tudóst arra ösztönzött, hogy megpróbáljanak létrehozni egy ilyen lényt.
Tehát függetlenül attól, hogy a Homunculus valóban létezik-e vagy sem, az ötlet mindenképpen érdekes, és minden bizonnyal lehetséges, hogy egy ilyen lény létezhet valahol a világon; és a történetek és az évek során tapasztalt meglátásaik végül is valóságosak lehetnek.
