Japán csendes-óceáni tűzgyűrűjének szívében fekszik a Mihara-hegy, egy aktív vulkán, amely az ország leghírhedtebb öngyilkossági helyszíneként szerzett borzasztó hírnevet. A Csendes-óceán vizéből felemelkedő, tornyosuló természeti csoda több ezer élet tragikus végének volt tanúja, és felhívta a figyelmet Japán társadalmi szerkezetének egy nyugtalanító aspektusára.
Az egész 12. február 1933-én kezdődött, amikor egy 19 éves japán iskolás lány, Kiyoko Matsumoto öngyilkos lett, amikor beugrott a Mihara-hegy aktív vulkáni kráterébe, Izu Ōshima szigetén.
Kiyoko beleszeretett egyik diáktársába, Masako Tomitába. Mivel akkoriban a leszbikus kapcsolatok tabunak számítottak a japán kultúrában, Kiyoko és Masako úgy döntött, hogy beutazzák a vulkánt, hogy Kiyoko ott fejezze be életét a lávagödör 1200 °C-os pokoli hőmérsékletén, amit végül meg is tett.
Kiyoko tragikus halála után ez a tett bizarr tendenciát indított el az érzelmileg megtört japán egyének körében, és a következő évben 944 ember, köztük 804 férfi és 140 nő ugrott be a Mihara-hegy halálos vulkáni kráterébe, hogy szörnyű pusztulásukra kerüljön sor. A következő két évben további 350 öngyilkosságot jelentettek ezen a baljóslatú vulkáni ponton.
A Mount Mihara sötét hírneve mögött összetett okok állnak, és összefonódnak Japán egyedi kulturális és társadalmi dinamikájával. Történelmileg az öngyilkosság más konnotációt hordozott Japánban, mint más országokban. Gyakran a becsület, a megváltás vagy akár a tiltakozás cselekményeként fogták fel, amely a szamuráj becsületkódexek ősi hagyományaiban és a buddhizmus hatásában gyökerezik.
A második világháború utáni korszakban, amikor Japánban gyors modernizáció és társadalmi változások következtek be, megugrott az öngyilkosságok aránya, különösen a fiatalok körében. A Mihara-hegy misztikus varázsával és kísérteties szépségével szerencsétlen jelzőfényévé vált azok számára, akik véget akarnak vetni életüknek. A híradások és a szájról szájra terjedő történetek romantikussá tették a vulkán halálos vonzerejét, olyan beteges bűvöletet keltve, amely az ország minden részéből vonzotta a zaklatott egyéneket.
Annak ellenére, hogy a japán hatóságok és a helyi szervezetek számos erőfeszítést tettek a Mihara-hegyi öngyilkosságok visszaszorítására, a tragikus tendencia továbbra is fennáll. Akadályokat, térfigyelő kamerákat és válsághelyzeti segélyvonalakat helyeztek el, hogy elriasszák az önsérülést fontolgatókat, de a hegy megközelíthetősége és az öngyilkossághoz vezető pszichológiai bonyolultság miatt a probléma teljes körű megoldása nagy kihívást jelent.
A Mihara-hegyen bekövetkezett halálesetek elsöprő száma vitákat váltott ki a mentális egészségügyi ellátásról, a társadalmi nyomásról és az empatikus támogató rendszerek szükségességéről Japánban. Miközben az aggodalmak kezelésére irányuló erőfeszítések folynak, a Mihara-hegy sötét öröksége, mint a kétségbeesés szimbóluma, továbbra is kísérti a nemzet kollektív tudatát.
Manapság, az emberi természet iránti ellenállhatatlan kíváncsiságból, néhány látogató gyakran csak azért utazik a Mihara-hegyre, hogy megnézze a halál szánalmas jeleneteit és az áldozatok tragikus ugrásait!
